„Vagy azt a felettes ént fogadom el, amiért a szülő szeret, és nekem velem születetten fontos, hogy szeretve legyek, vagy a saját utamon járok, és vállalom a kockázatát annak, hogy elveszítem azt a szeretetet, amire viszont szintén velem született igényem van.”[1]
Rossz szemléleti rögzültség, ami ellentmond lényegi nevelői alapelveknek, hogy egy nevelő hálát és/vagy elismerést vár el a növendéktől, vagy a növendék eredményeiért.
A nevelő tudatosan és tervezetten biztosítja a növekedés feltételeit, de nem ”növeszt”, nem csinálja a növekedést. Az az elvárás, hogy a növendék hálás legyen, vagy eredményeiért a nevelőre tekintsen elismeréssel, azt rejti magában, hogy a növendék nem számít, csak alapanyagként szolgál, amiből a nevelő valami csodálatosat formál.
Az ilyen nevelő úgy tekint magára, mint alkotó művészre. A művész csak annyira jó, amennyire a műve. Az elismerés és hála tehát a teljesítményt teszi meg mércének.
Az ilyen nevelőt a következő mondatok alapján lehet felismerni: Szégyent hozol ránk!; Mennyit szenvedünk miattad!; Nekem köszönheted!; Én adtam neked lehetőséget!; Nélkülem ez vagy az sem lenne!”, vagy ezeknek egy tetszőleges változata. Nem kell konkrétan a növendéknek mondania a dolgot, elég, ha a nevelő a környezetében lévőknek mondja. (Miattam nyerte meg a versenyt.; Nélkülem hol lenne ez a gyerek/osztály?)
Végtelen hosszú és rendkívül káros ”párbeszéd” kerekedne, ha a növendék kellő érzelmi és szellemi fejlettséggel tudna válaszolni. Az ilyen válaszok olyanok lennének: „Ki kérte, hogy iskolás legyek?; Legyetek hálásak, hogy helyt állok ebben a küzdelmekkel és szenvedésekkel teli világban!; Köszönjétek meg, hogy teljesítek, és azt, hogy egyáltalán vagyok!.”
A rossz szemléleti rögzültség azt jelenti, hogy a nevelő nem ismeri el a növendéket különálló személynek és személyiségnek, csak saját alkotásának, így az eredményeit és tudását a sajátjaként kezeli.
A nevelő nem a művész, hanem inkább a mecénás, aki biztosítja az alkotás minden feltételét. A mecénás nem az alkotásokért kap elismerést, épp így a nevelő. A nevelő eredményei a módszereiben és hozzáállásában van, amit el lehet ismerni, ezekért várhat elismerést és hálát azoktól, akik azt (szakmailag) minősíteni tudják – így a növendékektől ez sem elvárható.
[1] Révai Gábor - Beszélgetések nem csak gyerekekről - Ranschburg Jenővel és Vekerdy Tamással
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
